2023-ban 2023 forintért utazhatunk Veszprémbe, Európa Kulturális Fővárosának kiemelt programjaira

2023.01.20 11:58

Blog image

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) rendezvénysorozat hivatalos megnyitója január 21-én lesz Veszprémben, és egész évben színes eseményekkel várják a szervezők a nagyközönséget. A programsorozat nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, ezért a közösségi közlekedés is kiemelt szerepet kap. Annak érdekében, hogy minél többen válasszák a zöld közlekedést, a MÁV-START bevezeti a 2023 forintba kerülő EKF jegyet, amivel az ország bármely pontjáról el lehet látogatni Veszprémbe, Európa Kulturális Fővárosának november 19-éig tartó programjaira.

 

A január 21-i nyitóesemény az első kiemelt program, amelyre a Veszprém-Balaton 2023 EKF jegy érvényes. Ez alkalomból a MÁV-START Budapestről első osztályú, prémium és bisztrószakasszal is rendelkező IC+ kocsit indít. A Budapest-Déli pályaudvarról 12 órakor induló Bakony InterCity vonaton első osztályú, prémium és bisztrószakasszal is rendelkező IC+ kocsi közlekedik. Visszafelé ez a szerelvény Szombathelyről 16:42-kor, Veszprémből 18:32-kor indul, a Déli pályaudvarra 19:59-kor érkezik. A prémium szakasz (1+ osztály) az IC vonatok fedélzetén elérhető legmagasabb szolgáltatási kategória. A kocsiban található bisztrószakaszt a járat valamennyi utasa igénybe veheti.

A Volánbusz is csatlakozik a rendezvény sikeréhez, valamint annak fenntarthatósági célkitűzéseihez, és a vasúttársasággal egyetemben a nyitóeseményt követően mentesítő járatokat indít. A Volánbusz kiegészítő járatai a környező településekre, többek között Ajkára, Pápára, Zircre, Balatonfüredre, Siófokra, Székesfehérvárra, Tapolcára és Balatonalmádiba szállítják a nyitóesemény közönségét.

Az Veszprém-Balaton 2023 EKF jegy megváltható az online (MÁV applikáció vagy internet) felületeken, jegykiadó automatákban, valamint a MÁV-START pénztáraiban.

További információ: a Veszprém-Balaton 2023 EKF jegyről és a mentesítő járatokról: www.mav.hu/veb2023ekf